Határtalanul logó

Comenius projektek

Interjú az új testnevelő tanár úrral

Riportomat a Nagy Sándor József Gimnáziumba frissen érkezett testnevelő tanárral, Mayer Mártonnal készítettem. A tanár úr a diákok körében nagy érdeklődést keltett, mivel igencsak fiatal, és eléggé hirtelen, az évnyitón tudta meg a diákközösség, hogy a tanári kar bővült. Íme az interjú:

Mi ösztönözte arra a tanár urat, hogy pedagógus legyen ?

Igazából mindig sportoltam. Általános iskolától kezdve kosárlabdáztam, fociztam, labdajátékokat játszottam. A sport mindig jelen volt az életemben, így mikor a gimnáziumban szóba jött az iskolaválasztás, a TF volt a legkézenfekvőbb és legjobb választás.

Milyen iskolában végezte tanulmányait?

Általános iskolában Budakeszire a Széchenyibe jártam, majd a Nagy Sándorban érettségiztem, és később pedig a már említett TF-en végeztem el a tanulmányaimat.

Miért pont a Nagy Sándort választotta?

Valójában nem tudtam előre, hogy a Nagy Sándorban fogok tanítani. Az évnyitó előtt kb. 3 nappal értesítettek , hogy lenne-e időm tanítani, és éltem a lehetőséggel. De jobb volt nekem is egy olyan helyre jönnöm, ahol szinte mindenkit ismerek, mint egy vadidegen helyre.

Mit részesít előnyben/mit tart fontosnak a testnevelésben?

Elsősorban, hogy a gyerekek élvezzék a mozgást, szeressék csinálni, és ha úgymond jó értelemben véve izzadtság szaga van az órának. Nagyon fontos még, hogy elfogultság nélkül csináljuk, és ne azt a sportot erőltessük csak, amit szeretünk, hanem mindent igyekezzünk egyaránt fejleszteni.

Milyen sportot űz szívesen?

Mint mondtam nagyon sok sportot kipróbáltam már, volt olyan, amelyet versenyszerűen is Egy ideje kempózom, és majd most fogok elkezdeni fiatal gyerekeket tanítani.

Milyen osztályokat tanít?

Kilencedikes osztályokat kaptam meg, velük foglalkozom most.


Mi a véleménye a diákokról, akiket tanít?

Lényegében a diákok csinálják, amit kérek, és fegyelmezettek, de persze, mint mindenhol, itt is vannak kivételek. Nem azzal van baj, ha valaki sport terén nem képzett, illetve nem sportoló, hanem néha a viselkedéssel. De ez csak egy kis része a diákoknak. A nagyobbik része például azt is szereti, ha erősítünk és hasonló feladatokat végzünk.

Mit szeret magában a tanításban?

Szeretem, amikor pozitív visszajelzéseket kapok, szeretem, ha élvezik a diákok az órát, és persze azt, mikor látom, hogy a gyerekek fejlődnek.

Mik a tervei iskolánkkal kapcsolatban?

Szeretnék itt maradni, és a kempótanítás mellett is tanítani a testnevelést?

?A tanár úron kívül egy diáknak is tettem fel kérdéseket, akinek volt szerencséje a tanár úrhoz egy óra keretében.

Mi volt az első benyomásod a tanár úrral kapcsolatban?

Az első benyomásom az volt, hogy kedves, fiatalos, de azért már az elején is látszott, hogy ha szükség van rá, tud fegyelmet tartani.

Rendszeres, jól felépített óra volt vagy laza?

Mindkét jelző illett rá. Kosárlabdáztunk: először a tanár úr megtanította a technikát, majd a játék közben alkalmaznunk kellett azokat.

Milyen volt az óra? Hogy láttad, a többség élvezte, illetve te élvezted-e?

Szerintem mindenki élvezte, mert nem monotónia jellemezte az órát , hanem a tanár úr elmondta, bemutatta a feladatot, és nagyon segítőkész volt mindannyiunkkal, és úgymond odafigyelt ránk.

Kemény óra volt?

Nem volt könnyű,laza,  de azért meg sem szakadtunk.

Személyes véleményem a tanár úrról az, hogy rugalmas, fiatalos, jó tanár, jó sportember. Volt szerencsém vele kosarazni, ami igencsak kellemes csalódás volt. Iskolánk Mayer Márton tanár úrral kétség kívül csak nyert!

-Sproch Réter 11.B-

adó 1%

 

 

 

JSN Mico template designed by JoomlaShine.com